2010. szeptember 1., szerda

Toborzás

"Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem." (2Kor.12,9)

Igen, akárcsak Pál, mi is csupán erőtlenségeinkkel tudunk dicsekedni. Nap, mint nap átélem, hogy milyen hatalmas az ÚR kegyelme és szeretete. Ő az egyetlen, akire támaszkodhatunk.
Az ÚR Jézus segít és mellénk áll, ha engedelmesen követjük az Ő vezetését.
Bibliámat olvasva párhuzamot fedeztem fel a Királyok második könyve 16. része és a Korinthusiakhoz írt 2. levél 12,20. verse között:
A Királyok könyve említ több olyan királyt, akik azt tették, amit rossznak lát az ÚR.
Nem volt bennük Isten iránti engedelmesség, nem keresték az URat, s ezért rövid ideig uralkodtak. Egyik pillanatról a másikra, amikor a Korinthusiakhoz szóló második levél 12. részének 20. versét olvastam, az alábbiakat találtam: "viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás". Rájöttem, hogy ezek azok a dolgok, amelyek azokat a királyokat is mozgatták, s időnként minket is.
Isten népéhez mindez azonban nem illik, s nagy mértékben gátját szabja a Krisztus Egyházának, akadályozza az Eklézsia sikeres összefogását.

Fontos, hogy összefogjunk, összetartsunk teljes hittel!
Álljunk ki egymás mellett és segítsük egymást minden helyzetben!

Kérem, minden Testvértől, hogy ima támogatásban és cselekedetben is álljanak az ÖRÖMHÍREK Keresztyén Missziói Szövetség mellé, az Ingyenes Hangzó Újszövetség terjesztésében!
Jusson el minél több emberhez Isten igéje a Kárpát-medencén belül!

Holnap Békéscsabára utazom, hogy ott is elkezdhessük a Hangzó Újszövetség terjesztési csapatának toborzását. Nem sokára Szerbiába is eljutok, ha az ÚR is úgy akarja.
Kérem a békés és csongrád megyei keresztény testvéreket, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot és adják tovább más gyülekezetek felé is a hírt, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés!

Az ÚR megáldja ezt a szolgálatot, például utazva az országban nagy szükségem van állandó internet elérhetőségre, anyagi határaim viszont szűkösek.
Jelenleg, a Telenornál tudtam nagyon kedvezményesen, 2500,-Ft-ért mobil internetet vásárolni.

Skype-on "oromhirek" néven,
illetve mobiltelefonon a 06/70-550-9220-on fel tudjátok venni velem a kapcsolatot.

Minél több keresztény testvérre szükség van, hogy az Evangélium, a hanganyag által, minél több szivet az ÚR felé vezessen!

Az ÚR áldjon meg Benneteket!

Sok szeretettel: Matócsi István
ÖRÖMHÍREK Keresztyén Missziói Szövetség csapata

Nincsenek megjegyzések: