
„Az ÚR Szelleme van rajtam, hiszen felkent engem, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek, elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, a vakoknak pedig szemük megnyílását, kiszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat, és hirdessem az ÚR jóindulatának és kedvességének idejét.” „Ez az Írás ma, a fületek hallatára teljesedett be” - mondta nekik. Mindenki csodálkozott a tanításán, mert úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Jézus ettől fogva kezdte tanítani: „Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok és éltek, mert a Menny Királysága már megérkezett!” Hiszen ő mondta: „Hamarosan megérkezik, akit várunk, nem fog elkésni.” (Lk. 4, 18-19, 21, 32. / Mt. 4, 17. / Zsid. 10, 37.) Nézzétek, a Bíró már az ajtó előtt áll! /Jak. 5, 9b. / Akit én szeretek, azt helyreigazítom, megfegyelmezem, sőt megfenyítem. Ezért teljes erővel igyekezz! Változtasd meg szívedet és életedet! Nézd, itt állok az ajtód előtt, és kopogtatok! Aki meghallja a hangomat, és beenged, annak a házába bemegyek, vele vacsorázok, és ő velem. Aki győz, annak megengedem, hogy velem együtt üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és az Atya maga mellé ültetett a trónjára. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek!” /Jel. 3, 19-22./
Örül a szívem és örvendezik a lelkem, mert az ÚR könyörülni akar az Ő népén!
Itt az idő!
Eljött az ideje, hogy rendezzük végre a sorainkat Istennel, s rendbe rakjuk az életünket! Meddig engedjük még, hogy bűnök szennyezzék be életünket, és válasszanak el minket Istentől? Nincs mire várni, mert az életünk pillanatok alatt lepereg a szemünk előtt, csupán olyan mint a pára, melyet egy pillanatig látni, de aztán elillan. Évente Magyarországon közel 133 ezer ember hal meg, s nagy többségük egyenesen a pokolba kerül, mivel nem fogadták el Jézus Krisztust személyes megváltójuknak. Nagy mértékben rajtunk múlik, tőlünk függ, hogy az evangélium eljut-e a mai kor emberéhez és megváltoztatja-e az életét. Ehhez hiteles, példaértékű keresztyén életekre van szükség és a keresztyének összefogására, közösen összehangolt ingyenes evangélium-terjesztésre. Csak így tudjuk hathatósan elérni az embereket a Krisztus ÖRÖMHÍRével! Hordozzuk-e kellőképpen imában, könyörgünk és esedezünk-e az ÚR előtt eleget, böjtölünk-e ezért a nemzedékért? Vagy engedjük, hogy a nemtörődömségünkkel, az oda nem figyelésünkkel, a kényelmünkkel és az önzésünkkel, évente 130 ezer ember egyenesen a pokolba kerüljön továbbra is. Azonban bűnösök közt cinkos, aki hallgat és nem cselekszik! Vizsgáljátok meg tehát magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat, hogy Jézus Krisztus, él-e bennetek?! Ha kell újítsuk meg kapcsolatunkat az Úrral, bocsássunk meg embertársainknak, s emelkedjünk felül a felekezeti falakon, lássuk meg Krisztus Testének egységét, az Eklézsiát, mint Menyasszonyt, s végre ehhez illően kezdjünk el keresztyének módjára összefogni, és segíteni egymást. Ragyogó alkalom erre az evangélium ingyenes terjesztése az egész Kárpát-medencében. Mindenki megtalálhatja benne a maga szolgálatát. Ezért szeretnénk ezt összehangoltan és felekezeti korlátok nélkül megtenni.
Jézus a szívünk ajtaja előtt áll és kopogtat! Vajon meghalljuk-e a szívünk-életünk harsogásában azt a lágy és szelíd Jézusi hangot, hogy Békesség nektek, és az esedezését, hogy Béküljetek meg Istennel, amíg tart a ma, és amíg még nem késő! Essünk térdre az ÚR előtt, és alázzuk meg magunkat előtte, s adjuk át Neki bűneink terhét, kérjünk Tőle rájuk bocsánatot! Ő hű és igaz, megbocsátja a mi vétkeinket és többé meg sem emlékezik róluk! Ezután pedig adjuk át egész életünket Krisztusnak, hiszen Ő a kereszten már kifizette értünk /drága bűntelen vére által/ az árat! Övéi vagyunk! Minden emberért meghalt és fel is támadt! Mi magunktól csak elrontani vagyunk képesek a saját életünket. De ha letesszük azt az Isten kezébe, akkor Ő tud bennünket vezetni, végig egész életünkön keresztül, sőt a halál után is hozzá kerülünk, ahol Ő van, a Mennybe. Ahol örökkétartó boldogságban élve tudjuk tovább felszabadultan szolgálni, imádni és dicsérni Őt! Ha eddig tudtunk a bűnnek engedelmeskedni, és a bűnt szolgálni, akkor most emeljük fel fejünket Jézussal és döntsünk az ÚR mellett, az ÉLET mellett, kövessük Őt, s csak neki szolgáljunk és csak Istent imádjuk, Ő legyen az első a mi életünkben! Isten békessége pedig, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Ez a békesség olyan hatalmas, hogy minden képzeletet felülmúl! Ugyanis Isten célja nem az, hogy a bűnös ember meghaljon, hiszen Isten nagyon szereti a bűnös embert, s határtalan szerelmével öleli és karolja át, mert éppen erre van szüksége (Lásd Jézus). Isten azt akarja, hogy a bűnös ember (megtérjen és örökké éljen) gyökeresen változtassa és újítsa meg az egész addigi gondolkodását és életét, életformáját, s forduljon oda Istenhez és adja oda magát Neki, mert csak akkor lesz képes megérteni és elfogadni, amit Isten akar: ami jó, ami neki tetszik, és ami tökéletes, ami az ÉLET-hez kell és szükséges! Az ÚR ügyében követségben járva, Matócsi István.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése